Kórházi fertőzések megelőzése – GENIUS 485J CTI
A rendszer legfőbb célja modern technológia felhasználásával a minőség és az  egészségügyi kockázatkezelés javítása a kiemelten fontos területeken.
A kórházi fertőzések okozója valamiféle biológiai hordozó (baktérium, vírus, gomba, spóra és endotoxin), amelyeket a levegőben szálló por szállít, és belélegezve közvetlenül megfertőzi az embert, a por leülepedése által gyakorlatilag minden egyes tárgyat, ezáltal megszüntetve az eszközök műtét közbeni sterilitását vagy a nyílt seb közvetlen fertőzését okozva. 20 évvel korábban az ultra-finom részecskék (2.5-0.001 μm) jelenléte elhanyagolható volt, mára azonban ezek váltak a légszennyezettség fő okává, az átlagos koncentrációjuk 10 millió részecske a levegő minden egyes literjében. A tudomány mai állása szerint ez a koncentráció, a szennyező gázokkal és biológiai kórokozókkal együtt, – az élőszervezet számára általában ártalmatlan anyagok – károssá, mérgezővé válhatnak.
Az egészségügyi dolgozókra vonatkozó kockázati tényezőt figyelembe véve, az egészségügyi intézet értékcsökkenése százalékosan magában foglalja a baleseteket, kártérítéseket, amelyek nehezen kezelhetőek mind szervezeti, mind gazdasági szinteken.
A kórház, egészségügyi intézmény, mint környezet minden esetben „kockázatnak” minősül, a fertőzés lehetősége hatással van a dolgozókra, látogatókra, további betegre, akik igénybe vett immunrendszere nem feltétlen képes ellenállni az efféle biológiai természetű exogén támadásoknak. A fő követendő irányvonal, a fertőtlenítés és a belső levegő minőségének folyamatos szabályozása (IAQ), különös tekintettel a zárt, légkondicionált területekre, kiemelten veszélyesnek minősülő területeken, mint például műtők, égési osztályok, fertőző osztály, patológia.


Mikrobiológiai analízis
Az 1.ábrán látható grafikonon megjelenő adatok összehasonlítják a külső levegő és egy szeméttároló levegő szennyezését. Ez utóbbi kiválóan alkalmas a különösen szennyezett levegő reprezentálására. A kültéri levegő szennyezettség mértéke azért fontos, hogy követhető legyen annak beltéri levegőre gyakorolt befolyásoló hatása.
Az értékeket rögzítették délelőtt 9.30-kor, majd az első mintákat 11.45-kor a lámpa üzembe helyezése után vették. Figyelemre méltó módon csökkent a levegőben terjedő mikroorganizmusok száma. A kültéri levegőjében megtalálható mikroorganizmusok száma alapján végzett számítások a mikrobák 50%-os csökkenését prognosztizálták. A végső eredmények az eredetiekkel összehasonlítva radikális csökkenést mutattak. A SPECTRAL UV lámpa használata előtt a helységben a mikrobák száma magasabb volt a környezetéhez képest, azonban a lámpa használatával a szennyezettség mértéke elhanyagolhatóvá vált. 

Ezzel egy időben egy másik fontos vizsgálatot is folytattak, a levegő beszívó egység és a levegő fúvókák közvetlen közeléből vettek mintákat. Ahogy a 2.ábrán is tisztán látható, a beszívott kezeletlen levegő jóval magasabb arányban tartalmaz mikrobákat, mint a fúvókákból kijövő. Látható tehát, hogy a SPECTRAL UV fertőtlenítő lámpa kiválóan alkalmas a levegőben lévő mikroorganizmusok elpusztítására.
A lámpa hatásosságának bizonyítására egy 70m3 –es helységet ismert csíraszámú Bacillus Subtilis baktériummal árasztottak el. Ezt követően rendszeres időközönként mintát vettek annak levegőjéből, a mikrobaszint ellenőrzéséhez. A fertőtlenítő bekapcsolása előtti, valamint a szerkezet működése közbeni mintavételezést egy S.A.S rendszer végezte. A 3. ábrán látható eredmény magáért beszél; rövid idő alatt drasztikusan csökkent a levegőben előforduló mikrobák száma, ezzel igazolva a fertőtlenítő lámpa hatékonyságát, hatásosságát.

Mikrobiológiai vizsgálat
Ezen analízis célja, az UV STERIL AIR SYSTEM GENIUS 485 CTI levegő fertőtlenítő hatékonyságának és tartósságának vizsgálata volt. A kísérletek egy hermetikusan zárt helységben zajlottak, amelynek mérete körülbelül 38m3 (5x3x2.5m). A keresztszennyeződés elkerülése érdekében a helység minden vizsgálat megkezdése előtt sterilizálva lett. A kísérletek során a legellenállóbb gomba fajták lettek felhasználva. A helység beszennyezéséhez az ULTRALITE nevű szóró egységet alkalmazták, amely 20 - 80 um átmérőjű részecskéket porlasztott szét, a helység közepén, megközelítőleg 2.5 méter távolságban az UV STERIL AIR SYSTEM - GENIUS 485J CTI készülékétől. A vizsgálatokat az S.A.S. Super 90 (International PBI, Milano) készülékkel végezték, amely jól meghatározott térfogat vizsgálatára alkalmas. Minden kísérlet két mintavételből állt a helység különböző pontjairól. Az egyik megközelítőleg a helység közepéről, míg a másik a készülékkel átellenes oldalról. Az eredmények U.F.T./m3-ben vannak feltüntetve.
Az UV lámpák hatékonyságát úgy kapjuk meg, ha az elpusztított spórák számát elosztjuk a kiindulási spóra számmal a következők szerint:
e% = ( elpusztított spórák/kezdeti spóra szám ) * 100
e% = [(t1-tn)/tn] * 100
tn = t2, t3, t4, t5, t6.


A grafikon adatai egy ellenálló spóra fajjal (Aspergillus niger e Rhizopus nigricans) szembeni mikrobiológiai fertőtlenítő hatás hatékonyságát mutatják.

Röviden tehát, a kapott eredmények alapján kijelenthetjük, hogy az UV STERIL AIR SYSTEM - GENIUS 485J CTI készüléke igen hatékonyan képes elpusztítani a levegő mikrobiológiai szennyeződéseit, a lehető legrövidebb idő alatt. Ezáltal használható minden olyan környezetben, ahol szükséges a védelem és a higiénia fenntartása, a személyzet és a beteg jelenléte mellett!

grafikonok-kicsi jo

genius-kepek-nagy jo

pdfgenius_485j_cti_2.pdf

pdfGenius_485J_CTI.pdf

pdfGenius_test_report.pdf

Találatok: 1 - 2 / 2

GENIUS 485J CTI, üzemidő kijelzéssel, falra szerelhető, távirányítóval, ionizálóval, kórházi felhasználásra

400m3/órás teljesítményű készülék, falra szerelhető, üzemidő kijelzéssel, távirányítóval,...

Fogyasztói ár: 1270 Ft
Fogyasztói ár áfa nélkül: 1000 Ft
Áfa összege: 270 Ft
Termék részletes adatai

GENIUS 485J CTI állvánnyal, üzemidő kijelzéssel, távirányítóval, ionizálóval, kórházi felhasználásra

Genius 485J CTI készülék állvánnyal, üzemidő kijelzéssel, távirányítóval, ionizálóval, kórházi...

Fogyasztói ár: 1270 Ft
Fogyasztói ár áfa nélkül: 1000 Ft
Áfa összege: 270 Ft
Termék részletes adatai

Bemutató videó

video

 

kosár

A kosár üres